- Hé… jönnek. – Riona az ablaknál állt. Még nem látta, de érezte barátai közeledtét. Hátra fordult, hogy lássa szavai hatását. Ruphio és Mina a karácsonyfadísznek szánt csengőkkel játszottak. A játék abból állt, hogy Jason a karácsonyfa előtt állt és próbálták úgy átdobni a fiún, hogy a csengő a fára essen. Riona nagyot sóhajtott. – Mondom… jönnek! – kiáltott rájuk. Mina visszanézett rá, majd ki az ablakon.

- A manóba! – kiáltott fel Mina. Pár kézmozdulattal a fára helyezte az utolsó díszeket is. Egy újabb mozdulat és az összes üres doboz a konyhai szemeteszsákban kötött ki. – Mindenki nagy mosolyt! – ahogy ezt kimondta, és egymás mellé felsorakoztak az előszobába nyílt az ajtó. Két csuromvizes barátjuk lépett be, mögöttük pedig a nevető kis ikrek, végül Ziala.

- Ne szóljatok egy szót se – morogta oda a többieknek Rowena, miközben Daniellel felmentek a fenti mosdóba. A többiek rosszat sejtve összenéztek. Ziala levette a kabátot az ikrekről, majd szembefordította őket a fiatalokkal.

- Na lássuk sorba. Ő Ruphio, Mina, Jason és Riona. Ők itt Holly és Molly – mutogatott egyikről a másikra a néni. A nagyok mosolyogva üdvözölték a kicsiket.

- Tehát te vagy Holly – hajolt közelebb az egyik kis lányhoz Mina. – És te Molly – nézett a másikra. A lányok rámosolyogtak, majd megrázták a fejüket.

- Én vagyok Holly. Ő pedig Molly – vigyorgott a Mina jobb oldalán álló kis lányra. Ziala megfricskázta a kislány orrát.

- Nem ér viccelődni a fő viccelőimmel! – nevette. – Jut eszembe! Az ünnepek alatt nem kell vicceket mondanotok. Ez az én ajándékom nektek.

- Ne már! – nyögött fel Riona, aki azóta már tízszer volt Miss Nap Vicce. – Én egészen hozzászoktam!

- Aki úgy gondolja, én szívesen meghallgatom. – Ziala beterelte a kis társaságot a feldíszített nagyszobába. – Hűha, ez gyönyörű lett! Nektek is tetszik lányok?

Holly és Molly összevigyorogtak.

- Nagyon szép lett! Mikor kapjuk meg az ajándékot, nagyi?

- Hát csak azért jöttetek? Tudtam én! – koppintott nevetve a két kislány fejére Ziala. – Holnap reggel kaptok ajándékot. Mint a nagyok is – kacsintott az ajtóban álldogálókra a néni. Mina már alig bírt magával. Imádta a havat, imádott hógolyózni is. Annyira csábító volt a hátsó kert, ahol térdig ért a hó.

- Na jó, én ezt nem bírom! Ki jön hógolyózni? – kiáltott fel.

- Benne vagyok! Mehetünk! – helyeseltek a többiek is, köztük a száraz ruhában visszaérkezett Rowena és Daniel is.

Egy óra múlva a hátsó kertben kész csatatér alakult ki. Három fő bázissal. Jason és Riona, Mina és Ruphio, Daniel és Rowena. Ziala és az ikrek nevetve nézték a csatázókat, akik próbálták kiaknázni különleges képességeiket e téren is. Mina és Rowena tudta a legjobban használni az erejét. A három nézőt leszámítva már csak ők nem voltak vizesek.

- Elegem van a boszorkány erőtőkből! – csattant fel Jason, miután Mina és Rowena hógolyója egyszerre találta el. – Szerintem mára elég ennyi, nem srácok? – nézett segítségkérően Ruphióra és Danielre, akik nevetve mutattak az egymásra. Mindkét fiú csuromvizes volt és az arcuk lévő vörös folt az utolsó hógolyó nyomait őrizte. Jason kétségbeesetten nézett rájuk. Mikor mindketten kinevették magukat, és újra meghallgatták Jasont –most értették is, hogy mit akar-, egyetértettek vele.

- Ne már! Én még nem akarok bemenni! – ellenkezett Mina.

- Én sem! Szeretek hógolyózni! Annyira vicces! – csatlakozott barátnőjéhez Rowena.

- Nekem olyan mindegy – vont vállat Riona.

- Rendben, akkor Rionát nem számítjuk bele. Tehát három-kettő. – Jason, Ruphio és Daniel a két lányra néztek. Daniel és Ruphio gonosz vigyorral néztek le barátnőikre, akik rosszat sejtve kezdek el kihátrálni a hó sáncok mögül.

- Ne… eszedbe se jusson! – nézett Mina a lassan közeledő Ruphiora. Jason nevetve bíztatta barátait. Mina és Rowena egymás hátának ütköztek.

- A manóba! – nyögött fel Mina. – Nem akarok bemenni! – kiáltotta, miközben Ruphio felkapta és elindult vele a ház felé. Rowena félve nézett fel Danielre.

- Ugye én nem jutok erre a sorsa? – mosolygott rá a fiúra, aki válaszképpen egy mozdulattal a vállára kapta a lányt. A házban, a nappaliba érkezve a két lány egymás mellett, ülve landolt a kanapén. Mina keresztbe font karral és durcásan nézett maga elé, hasonló képen Rowena is.

- Ti most szépen itt maradtok. A kabátot le lehet venni, de nem, hangsúlyozom nem, mehettek ki hógolyózni! – vigyorgott rájuk Jason. Mina és Rowena mérgesen bólintottak.

- De ciki! Nálatok is a pasik irányítanak? – Ziala, Holly, Molly és Riona is megérkeztek, az ikrek pedig letelepedtek a két boszorkány mellé. Molly Rowena mellé, Holly pedig Mina oldalára ült le.

- Nem így szokott ez menni – vágta rá durcásan Mina. Holly felnézett a lányra.

- Mondd csak. Te és ez a Ruphio… ugye nem jártok? – kérdezte. Mina meglepetten nézett a lányra.

- Hogyhogy nem járunk-e? Mégis hány éves vagy te? – Mina kezdte elfelejteni, hogy miért is ül kabátban, mérgesen a kanapén. – Öt? És igenis járunk!

- Kár. Amúgy tíz éves vagyok! Nem öt! – kezdett duzzogni Holly.

- Akkor te és Daniel is jártok? – Molly hangja elszánt és szomorkás volt egyszerre. Rowena lenézett a lányra.

- Tíz évesek vagytok! Miért akartok már most járni valakivel? És miért pont velük?! – kérdezett vissza döbbenten. Holly és Molly egymásra vigyorgott. Rowena is mondani akart valamit, de megakadályozta a csengő hangja.

- Ki a manó lehet az? – nézett ki a folyosóra Mina.

- Talán nyisd ki az ajtót és megtudod – vont vállat Rowena. Mina feltápászkodott és elindult az ajtó felé. Mielőtt kinyitotta volna az ajtót, levette és a fogasra tette a kabátját.

- Nyissátok már ki, nem érek rá egész nap! – hallatszott a dühös mondat az ajtó mögül. Mina egyből tudta, hogy ki az, csak azt nem értette, hogy mit keres itt.

- Hát te? – kérdezte Mina az ajtóban álló Abbyt. A lány mérgesen egy dobozt nyomott a kezébe.

- Anya küldi a pici fiának, hogy éhen ne dögöljön ebben a lebujban – morogta Abby.

- Nézzenek oda, egy hugi! – Ruphio jelent meg az ajtóban Mina mögött. – Gyere be, hugi.

- Ki vagy te és mit csináltál az öcsémmel? – nézett a mosolygó fiúra Abby. Mina felnézett Ruphióra, majd kelletlenül odébb lépett, hogy beengedje Abbyt.

- Megőrültél? Nem megyek be! Ki tudja, mikor omlik ránk ez a… vacak – fintorodott el Abby.

- Nagyszerű, akkor, szia! – intett neki Mina.

- Ugyan hugi. Karácsony van, legalább egy kávé erejéig gyere be. – Ruphio Abby mögé került és betolta a házba. Mina mogorván becsukta az ajtót.

- Gyere utánam – mordult rá a csodálkozó lányra, és a dobozt lóbálva elindult a konyhába. – Szedd a lábad.

- De ez… hú! Nem is látszik kívülről, hogy ilyen király ez a kéró – bambult Abby. Mina sóhajtott és eltűnt a konyhában.

- Gyerünk hugi, irány a kávé – taszította odébb Ruphio Abbyt.

- Nem vagyok a húgod! A nővéred va… - kezdte Abby. – Úristen, nektek már gyerekeitek is vannak? – nézett az elé lépő ikerpárra. Ruphio testvérien kupán vágta Abbyt.

- Ők Z néni unokái. Holly és Molly – mutatott a két lányra Ruphio. – Ő pedig a húgom: Abby.

- A nővére vagyok – javította ki Abby. – Na jó, nem kell a kávé, még a végén a kedves barátnőd megmérgez. Inkább mutasd a szobád, kíváncsi vagyok az milyen.

- No lám, már érdekel a szobám? – nézett rá Ruphio. Abby vállat vont.

- Inkább a szobád, mint a boszorkány kávéja. – Mina ekkor lépett ki a konyhából, kezében egy tálcával, amin három bögre és a doboz tartalma –házi készítésű teasütemények- sorakoztak. Keze megremegett a dühtől.

- Erős a kísértés, hogy a húgod fejére borítsam a tálcát – súgta oda Ruphiónak, aki mosolyogva próbálta megnyugtatni. Mina felemelt fejjel ment el Abby mellett, a tálcát a nagyszobában lerakta az asztalra, majd durcásan levágódott Rowena mellé.

Fent Abby az ajtókat nézte. Amikor felértek a lépcsőn Ruphio balról jobbra sorban az ajtókra mutatott.

- Itt a legszélén van Daniel szobája. Aztán Rowenáé, mellette Jason. Jobb oldalt az ablaktól a második szoba az enyém, a következő meg Mináé.

- És kié ez a szoba? – mutatott a jobb oldali, első ajtóra Abby. Ruphio megvonta a vállát. – Nem azé a „dárkos” csajé? Riona vagy mi.

- Riona szobája a padlás. Az ajtó mögötted van – magyarázta Ruphio. Lentről hangos csörömpölés, majd hisztérikus nevetés hallatszott.

- Azt hiszem jobb, ha lemegyünk – vigyorodott el a fiú, megsejtve, mi történt. Abby vállat vont, majd követte testvérét, ügyet sem vetve az ajtóra, ami kinyílt, mikor elment mellette.