Április 16., Péntek

Irodalom

Hé, kincsem! Mi a fenéért vetted be a csapatba ezt a Katie-t? – Levelet kaptam. Most, az órán. „Kincsem”, ez csak Betty lehet.

Azért, mert szükségünk van még valakire, és Katie épp megfelelt. Tudod, picim, azon gondolkodom, hogy beveszem a csapatba. Mármint állandóra. Állati jó a csaj, nem láttad?

Állati jó? Amit tegnap bemutatott… akármelyik kezdő megcsinálja.

Mi van veled? Kiszúrtad a szemed sminkelés közben az új szemspiddel*, vagy mi?

Nem! Nem vagyok kezdő, sem béna. De kösz, a feltételezést. Különben is, honnan szedted ezt a csajt?

Mi bajod van vele, most őszintén! Tök normális emberi lény! Csak azért, mert ő nem sminkeli magát, és nem hord miniszoknyát –jut eszembe, nagyon édes a mai minid-, attól még ő is emberből van!

Te jó isten, VELED mi van?! Össze kell hívni a csajokat, te beteg vagy! A mi fajtánk nem barátkozik az Ő fajtájával, hát nem érted?

Betty, édes drága kis cukor falatom, TE vagy beteg…

A mi fajtánk? Az ő fajtája? Jesszusmaris, hova kerültem? És eddig miért nem tűnt fel ez az egész én-fajtám-te-fajtád-dolog? Na mindegy, meg kell keresnem Moirát. Biztos, hogy neki is ez az én-fajtám-te-fajtád-dolog piszkálta azt a szépen rúzsozott csőrét. Húha, Bettyt el kell kerülni. A többi szurkolós csajszival sutyorog. Úgy gondolják, hogy megzakkantam és ki kell engem tenni a csapatból. Tudom, mert rajtam van a szemüveg. Mivel irodalmon majdnem a leghátsó padban ülök, és ha látni akarok valamit pár pacán kívül, muszáj a szemügét* hordanom. Kicsöngettek. Akkor most futás, elkerüljük Bettyt és megkeressük Moirát. Három… kettő… egy!

Angol

Hú… úgy értem. Azta… Na ezt el kell mesélni. Szóval kislisszoltam még Betty előtt és elindultam megkeresni Moirát. Meg is találtam kint, a pingpongasztalok egyikének a tetején. Csakhogy! Nem volt egyedül! Volt vele még egy lány meg egy állati helyes srác.

- Mit akarsz megint? – köszöntött Moira. Tényleg nem értem, mivel szolgáltam rá erre. Illetve tudom. Azzal, hogy én menő vagyok, ő meg nem. Csak hát én ezt sem értem. Ő maga varrja a ruháit, amik mellesleg baromi jók! Miért ne lenne ez menő? Na szóval:

- Csak azt akartam kérdezni, hogy azért vagy ilyen velem, mert én menő vagyok? Te meg nem? – böktem ki a cipőmet nézegetve. Úristen, én, Violet Blackfire! A cipőmet nézem, mikor beszélek valakivel! Gyorsan felemeltem a fejem. Moira szeme dühösen villogott. A mellette ülő lány félve nézett rá, a srác meg vihogott. Moira leugrott az asztalról és elém állt.

- Ki mondta, hogy te menő vagy? Miért lennél menő? Azért, mert szőke vagy és véletlen jól áll a magas sarkú meg a miniszoknya? Ezért? – támadt nekem.

- Nem vagyok teljesen szőke és nem is áll jól a magas sarkú, ezért nem is hordok – védtem meg magam és a hajam, újfent. A srác hangos nevetésben tört ki.

- Neked meg mi bajod, Pocok?! – fordult hátra Moira. – Vagy mondjam inkább, hogy Pöcök?

- Semmi, semmi – törölgette a könnyeit a Pocoknak nevezett srác. – Csak annyira vicces ez a menő-nem-menő vita.

Moira vonásai elsimultak és ő is nevetni kezdett. A lány megkönnyebbülten sóhajtott.

- Gyere, ülj le – mutatott maga mellé az asztalra. Örömmel dobtam le a könyveimet és másztam fel az asztalra.

- Violet vagyok – nyújtottam kezet először a lánynak, aztán a srácnak.

- Bogyó, ő meg Pocok – mutatott magára, majd a srácra a lány.

- Na és mondd csak Vio, honnan ez a késztetés, hogy felkeresd a nem-menőket? – nevetett rám Pocok. Úgy csináltam, mint aki nagyon töri a fejét a válaszon.

- Talán mert… veletek jól érzem magam – mosolyogtam rá.

- Király! Van egy menőnk is a nem-menő-csapatban! – csapta össze a tenyerét Pocok és bogyó. Moira átölelte felhúzott térdeit és furán nézett ránk.

- Ne vedd olyan biztosra, hogy menő lesz köztünk – motyogta.

*szemspi – szempillaspirál

*szemüge - szemüveg