A konyhában Rowena ült egy pohár víz társaságában. Észre sem vette, hogy társaságot kapott, csak amikor Mina leült mellé.

- Hát te? - nézett fel meglepetten. Ekkor vette észre, hogy a többiek is ott vannak. - Ó - nyögte ki nagyon értelmesen, mikor tekintete találkozott Danielével. Elpirult és gyorsan lesütötte a szemét. Mina elmosolyodott.

- Szerintem mindenki fogja meg a frissen elkészült italát, és folytassuk a gyakorlást! - indítványát a többiek is elfogadták. Mindenki felállt, csak Rowena maradt ülve. Az ajtón utoljára Daniel ment ki, de nem jutott tovább, mert Mina állt elé.

- Te maradj. Beszélgessetek! Nem olyan szerencsétlen, mint amilyennek látszik, és tudom, hogy neked is tetszik! Riona megsúgta - kacsintott a meghökkent srácra. Mikor látta, hogy Daniel meg se moccan, összevonta a szemöldökét. - Azt mondtam, menj!

Daniel lába pár centire elemelkedett a földtől. Mina egy kézmozdulattal beröptette a konyhába, az ajtónak háttal ülő Rowena mellé. Mina intett a hátra forduló fiúnak, aki nagy levegőt vett és leült a lányhoz.

- Én... izé... istenem, de nehéz belekezdeni! - emelte tekintetét az ég felé Dan. Mina elvigyorodott majd elindult a többiek után, de ahogy megfordult Ruphióba ütközött.

- Jesszusmaris! - kapott a szívéhez Mina. - Megijesztettél!

- Nem direkt volt. Szerintem nekünk is beszélnünk kéne. Tudok egy jó helyet itt a közelben, Z nénitől már elkértem magunkat - jelentette ki, majd megragadta a lány karját, aki tiltakozás nélkül követte.

Ruphio egy kis parkban, egy összefirkált padnál állt meg. Mina leült a pad támlájára és várakozva nézett a fiúra, ki mellette foglalt helyet.

- Oké... hát akkor belekezdek én is. Biztos emlékszel még az évnyitó napján történtekre. Én akkor téged láttalak. A múltadat, a közel jövődet és a távoli jövődet. - Mina szólni akart, de Ruphio a szájára tette a kezét. - Ne, had mondjam végig, kérlek!

Mina, a fiú kezével a száján bólintott. Ruphio sóhajtott egyet, majd folytatta:

- Szóval, láttam, amint kicsiként bezártak egy pince-szerűségbe. És láttam, hogy... - Mina lefejtette Ruphio kezét a szájáról.

- Ne! Ne mondd el a jövőmet! Még annyi minden változhat! Még nem szeretném tudni. - Mina szinte könyörögve nézett a fiúra. Ruphio először meglepődött, végül bólintott. Meg tudta érteni a lányt. Igaz, így át kellett fogalmaznia a mondandóját, de most nem ez volt a lényeg.

- Jó, akkor csak körvonalasan... illetve... a lényeg, hogy - dadogta Ruphio. Mina megérezte, mit akar mondani.

- Vágjunk a közepébe! - döntött hangosan. - Megmondom én mit gondolok, aztán te is elmondod, amit akartál.

- Rendben - egyezett bele Ruphio.

- Szóval akkor... mi legyen? - nézett fel reménykedve Rowena. Daniel tüsi hajába túrt.

- Nem tudom. Még nem ismerjük egymást eléggé. De végül is mire való a randevú, nem igaz?

- Dehogynem! - bólintott vidáman a lány, akinek annyira remegett a keze, hogy meg kellett markolnia poharát, mert nem akarta, hogy ez feltűnjön Danielnek. Daniel Rowenára mosolygott.

- Befejeztétek már? Éhes vagyok! – lépett be türelmetlenül Riona. Daniel szúrós pillantást vetett a lányra. –Most mi van? Te tetszel neki, ő tetszik neked, mire vártok még? Jártok, puszi, puszi, kész! Ehetek végre?! – mordult rájuk Riona, majd a hűtőhöz ment és egy nagytálat vett elő.  Rowena és Daniel döbbenten figyelte a lányt, majd vörös fejjel kimentek a kertbe. Jobban mondva mentek volna, ha Rowena neki nem gyalogol az ajtófélfának. Daniel, küzdve arc izmaival, visszafordult.

- Jól vagy?

- Persze! – legyintett Rowena. – A reptéri postaláda után ez már meg se kottyan.

Daniel, látva Rowena őszinte mosolyát, elnevette magát.

- Jó, ha az ember fiának ilyen vicces barátnője van – nevetett. Rowena mosolya szélesebbre húzódott.

- Itt van az egyik párocskánk! – örvendezett Z néni, mikor meglátta a két fiatalt. – Jó, hogy jössz Daniel, ugyanis rajtad a sor!

- Hol van Ruphio és Mina? – nézett körül Daniel.

- Majd jönnek ők is – legyintett Z néni. – Gyere csak, te teleportáló.

Jason vigyorogva üdvözölte a mellé telepedő Rowenát.

- Mit vigyorogsz?! – nézett rá értelmetlenül a lány.

- Semmit! – vágta rá Jason. Nem akarta elmondani, hogy Riona gyakorlás képen közvetítette az egész beszélgetést.

- Na, Danie boy – tapsolt egyet Ziala, hogy felhívja magára a figyelmet. – A te feladatod igazán könnyű, ugyanis a te erődet a legkönnyebb irányítani. Látod ott, annak a fának a tetejét?

Daniel bólintott.

- Nagyszerű! Teleportálj! – mosolyodott el Ziala.

- Könnyű azt mondani – dünnyögte Daniel. Behunyta a szemét és a következő pillanatban eltűnt Jason és Rowena szeme elől.

- Nézzetek a hátatok mögötti fára – mondta Riona, kilépve a kertbe. Jason és Rowena megfordultak.

- Leszedne végre valaki?! – dühöngött Daniel. Kicsit elszámította magát. Ha a pólója nem akad be az egyik faágba, lezuhant volna. Így viszont a pólójánál fogva lógott a fáról.

- Rowena, egy újabb lehetőség az erőd fejlesztésére! – örvendezett Ziala.

- Ne! – kiáltott fel Daniel. – Akkor inkább maradok! Nem szeretnék úgy járni, mint az a vízgömb! – Rowena nyelvet öltött rá, majd egy mozdulattal leszedte a fáról.

- Biztos vagy benne? - kérdezte Mina. Ő személy szerint nagyon örült a helyzet jelenlegi állásának, de nem akarta belehajszolni a fiút semmibe.

- Naná! - vigyorgott rá Ruphio. Mina megkönnyebbülten mosolygott vissza rá.

- Akkor rendben.

- Tudod... már csak azért is biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem, mert láttam a jövődet - mondta Ruphio elgondolkodva. Minában a kíváncsiság harcolt az eltökéltséggel. Akarta is tudni, meg nem is, hogy mit láthatott a fiú. Végül az ösztönös kíváncsiság nyert.

- Jól van, feladom! Mit láttál, amitől ennyire biztos vagy magadban? - sóhajtott hatalmasat Mina. Ruphio meglepetten fordult újra a lány felé.

- Biztos, hogy tudni akarod? Nem rég még nem akartad tudni.

- Biztos, biztos, csak mondd már! Sok narancssárgát láttál, ugye? - követelőzött Mina. Ruphio elnevette magát.

- Te meg a narancssárga mániád! Bár visszagondolva, mindkét alkalommal volt rajtad valami narancssárga - gondolkodott el a fiú. Mina fájdalmas képet vágott.

- Mondd már, ne kínozz!

- Jó, jó, te akartad! Szóval, olyan huszonévesen egy festőállvány előtt állsz és festesz.

- Ez az! - bokszolt a levegőbe győzelemittasan Mina.

- Ne vágj közbe! - szólt rá tetetett dühvel Ruphio. - Most jön az izgalmas rész. De nem mondom el, ha közbevágsz!

- Értettem, főnök, befogtam! - Mina végig húzta kezét a száján, jelezve, hogy tényleg befogta.

- Na szóval. Kábé húsz évvel később, egy családot láttam. Anyuka, apuka, gyerekek ülnek az asztalnál, és vidáman beszélgetnek.

- Anyuka, vagyis én. Gyerekek, ez is stimmel. És ki az apuka?

- Mondtam, hogy ne vágj közbe! Én!

- Igen, te? - kérdezett vissza Mina, mivel azt hitte, hogy Ruphio újból elakadt a mondat elején.

- Mondom én! Én vagyok az "apuka". Ezért vagyok biztos a mostani dologban is.

- Hogy te? Mármint... te? - nézett rá döbbenten Mina.

- Nem, a Mari néni a szomszédból! Talán szerinted nem lennék jó férjed? - csattant fel Ruphio.

- Nyugi, nyugi, nem úgy értettem! - hajolt egy picit hátrébb Mina. De ez a pici is elég volt, hogy egyensúlyát vesztve hanyatt essen a padtámlájáról. Ruphio a lány után kapott, így végül egymás mellett kötöttek ki a fűben.

- Bolond nő, ez fájt! - háborgott Ruphio.

- Te kezdted! - vágott vissza Mina.

- Milyen édes! Mint a házaspárok! - három árnyék takarta el a civakodók elől a napot.

- Hugi és udvartartása. Üdv néktek! - Ruphio ismerte fel előbb a zavaró tényezőket.

- A nővéred vagyok, te idióta! Ő pedig Gabriell és ő Mariell - mutatott a két lányra Abby.

- Hé titeket ismerlek! Osztálytársak vagyunk! - tűnt fel Minának.

- Te lennél az öcsém legújabb hódítása? Gratulálok. Szerintem egy hétig se fogod bírni. - közölte Abby. Ruphio és Mina egymásra vigyorogtak. Ha tudná...

- A bátyád vagyok, hugi. Ideje lenne elfogadni ezt a tényt, nem gondolod? -

- A nővéred vagyok! Most épp ezzel a narancssárga libával kavarsz? Sok sikert hozzá. Bocs, ne vedd sértésnek… Izéke – nézett végig a földön fekvő Minán Abby.

- Bocs, de sértésnek veszem. Amúgy Mina. Nem Izéke – vágott vissza Mina.

- Jó lenne, ha nem piszkálnád a barátnőmet! Én se piszkáltam az aktuális pasijaidat… ja, mert nem voltak – vigyorgott húgára Ruphio.

- Nem voltak…? – néztek királynőjükre a lányok.

- Gaby, Mary, menjünk innen! Abby dühösen a bátyja felé morgott, majd felhúzott orral elviharzott.

- De te azt mondtad… - kezdték a hódolók, még egy utolsó, vágyakozó pillantást vetettek Ruphióra, majd Abby után rohantak.

- Hacsak hozzád mernek szólni… - morogta Mina.

- Jajj, Mina! Máris kezded? – nevetett Ruphio.

- Kuss! – hajolt fölé Mina.

- Igenis, asszonyom! – vigyorgott Ruphio, majd magához húzta Minát.

- Ez az! – kiáltott fel Daniel.

- Csak nem sikerült a megadott helyre teleportálnod? – kérdezte ásítva Jason.

- Nem tehetek róla, hogy az első tizenkilenc alkalom nem jött össze! – vágott vissza Daniel, miközben feltűnt a padon, Rowena mellett.

- Jön Mina és Ruphio. A Miru páros – közvetített Riona.

- Miru? – kérdezett vissza Jason.

- Mina és Ruphio. – Riona külön kihangsúlyozta a két név első két betűjét.

- Tessék? – Mina és Ruphio ült le melléjük a padra.

- Öhm… semmi – vigyorgott rájuk mindenki.