Jason elgondolkodott. Nem igazán értette, hogy mi folyik körülötte. Először ez a két lány, aztán az a furcsa, szinte őrült nőszemély. „Jason, hagyd, hogy az élet magával sodorjon! Sose ellenkezz. A sors tudja, hogy mit szán neked.” Jasonnak a nagyapja jutott eszébe. Szép, sokra vitte, ezzel a szöveggel. Hagyta, hogy megtörténjenek a dolgok és az utcán kötött ki.

- Jössz? – Rowena már felállt mellőle, és a kezét nyújtotta, hogy segítsen. Jason egy pillanatig habozott, aztán átadta magát a „sorsnak”. Belecsapott a lány tenyerébe.

- Menjünk! – kiáltotta vidáman Jason. Mina és Rowena összenéztek, majd elnevették magukat.

- Z nénii! – kiáltotta el magát Mina, mikor beléptek a házba.

- Itt vagyok, kedveském, a szobámban. – Rowenáék alig hallották a néni hangját. Mina intett Jasonnak, hogy kövesse őket.

- Ziala néni, ő itt Jason. Szeretnénk neki megmutatni az egyik szobát. – mondta Rowena.

- Persze, vigyétek. Rowena! Még annyi, hogy változtak a feltételek. Annyira jó volt, mindkettőtök vicce, hogy ezért nem naponta egy viccet kérek, hanem fejenként egyet. És ez a jövőbeli lakókra is vonatkozik. – kacsintott a lányra Ziala. Rowena mosolyogva bólintott.

- Rendben, megmondom. – kiáltotta vissza a lépcső felé futtában Rowena. Mina és Jason már fent voltak.

- Jó, most csukd be a szemed, és figyelj az érzéseidre. – vezényelte Mina. Jason behunyta a szemét. Pár pillanat múlva az egyiket kinyitotta és Minára nézett.

- Ez most komoly? – kérdezte.

- Csak csináld. – mondta Rowena. Jason azon gondolkodott, hogy vajon mindenki meg hülyült-e ebben a házban. Mina és Rowena egymásra néztek.

- Lehet, hogy még sem tudu… - kezdte Mina, de a mondat közepén Jason elindult az egyik irányba.

- A fenébe, ez bejött! – nézett döbbenten maga elé, az ajtóra Jason. Rowena elvigyorodott.

- Megmondtam, hogy neki is kinyílik egy ajtó! – nézett diadalmasan barátnőjére.

- Hé, ez állati! – hallatszott Jason boldog kiáltása a szobájából. Mina és Rowena egyszerre indultak el a fiú csukott ajtaja felé.

- Nem, nem! Ez szigorúan magán terület! – szólt rájuk Jason.

- Úristen, Jason! Nézz magadra! – kiáltotta ijedten Mina.

- Mi a baj? – kérdezte Jason meglepetten, majd lenézett. – Jesszusmaris! – kiáltott fel újból, majd hirtelen hátra ugrott. Kinyitotta az ajtót és csatlakozott a kint uralkodó döbbent csendhez. Végül Rowena törte meg a csendet.

- Ez most… tényleg megtörtént? – az ajtóhoz ment és megtapogatta azt a részét, ahol nem rég még Jason felső teste volt. Jason a kezeit bámulta.

- Azt hiszem… - válaszolta döbbenten. Mina nagy levegőt vett, majd elkiáltotta magát.

- Z néniiiii!! – hangja visszhangzott a csöndben.

- Mi a baj, drágám? – Ziala döcögött fel a lépcsőn.

- Jason! Az előbb… áthajolt az ajtón! – dadogta Rowena. Ziala elmosolyodott.

- Szóval ez lesz a te erőd. Gratulálok, ez igazán hasznos és mulatságos erő. – közben hevesen megrázta Jason kezét, aki döbbenetében tátva felejtette a száját. Ziala tettetett rosszallással a hangjában szólt rá.

- Csukd be a szád, fiam! Még a végén belerepül a sült galamb. – nevette el magát. – Jajj, gyerekek! Ne mondjátok, hogy még soha nem hallottatok olyat, hogy valaki anyagtalanná tudjon válni! – Ziala kezdett valóban felháborodni a „gyerekek” döbbenetén. – Csodálkozom, hogy ti még nem csináltatok semmi furát! – mutatott a két lányra. Rowena és Mina önkénytelenül is magára mutatott, majd lassan egymás felé fordultak és a másikra mutattak. Minának ekkor jutott az eszébe a kristálygömb. Maga elé kapta a táskáját és őrült módjára elkezdett bele kotorászni. Elővette a közben láncra fűzött gömböt és a többiek elé tartotta.

- Ez volt az ágyamon. Pedig nem is az enyém. – ekkor Rowena kezdett el kotorászni a táskájában.

- Én meg ezt találtam. – egy nyakláncot mutatott fel. – Pedig ez nem az enyém. Szép meg minden, de nekem nincs ilyenem.

- De bizony, ez a tiétek. – mosolyodott el Ziala. – Most menjetek szépen a szobátokba, és vizsgáljátok meg alaposan a kezetekben tartott tárgyakat! Gyerünk, gyerünk! Mi lesz már!

- De Z néni… ezeken nincs semmi. – mondta Mina, közelebb emelve szeméhez a gömböt.

- Talán már alaposan megnézted? – nézett rá Ziala.

- Hát… nem… - válaszolta Mina.

- Na hát akkor meg? Sipirc a szobátokba! Gyere, Jason megbeszéljük a szállásod feltételeit. – Ziala belekarolt a fiúba és nevetgélve levezette a lépcsőn, az ő szobájához. Rowena és Mina egymásra néztek.